András | Déli pályaudvar

˝Nyári estéken néha hanyatt heveredek az ágyon, hátam alá gyűröm a párnákat, nézem a plafont és elgondolkodom. A nyitott ablakon behallatszik a madarak csicsergése és a Déli vonatainak halk robogása. Ha nyugatról fúj a szél, a hangosbemondó unásig ismert, bugyuta, mégis otthonos dallamát is hallom. Ez a csend hagja: halk zakatolás, a mozdonyok tompa morajlása, távoli sípszó és csikorgó fékek. Fél életemet úton töltöm. Az utazás nyugtat meg és ad tartalmat az egyforma napoknak. Az út ad célt. Az úton levés, a haladás életemben a legotthonosabb lelki állapot, az új városok, országok, emberek és kultúrák bejárása és felfedezése csillapíthatatlan testi vágy. A boldogság az az izgalommal és félelemmel teli kéjes szorongás, amikor a vonat alattam zakatol, az ablakban városok, falvak, erdők és hegyek váltják egymást, miközben lassan rám sötétedik, és a kupé remegő sárga fényén túl csak az éjszaka marad: a vonat vágtat és átszeli velem az idegen, fekete, ismeretlen tájat.˝