Attila | Blaha Lujza tér

˝Több mint 19 évet ültem idáig, Tökölön, Sátoraljaújhelyen, Nosztrán, Vácott, Szegeden, legfőképp rablásért. Ebbe benne volt két utcai és egy postai rablás is. Megjártam, amit lehet, sokféle arcot láttam, ismerem az alvilági embereket, ültem egy-két olyan figurával, akik most ismertek, de nem szeretnék neveket említeni. Sopronkőhidán is voltam a fegyházban, ami azt jelenti, hogy az ember a nap huszonnégy óráján keresztül be van csukva, csupán egy órát sétálhatsz a szabad levegőn, de a többi időben rád van csukva az ajtó, még a folyosóra se szabad kimenni. Egyik délután kint sétáltam a folyosón, ott egy hálón keresztül le lehetett látni a lenti részre, ahol éppen ott sétálgatott egy fickó melegítőben. Felszólt, és megkérdezte,  hogy mit keresek kint a folyosón. Az hagyján, mondtam neki, de te mit keresel ebben a cuccban a jogerősen elítéltek között. Én vagyok a börtönparancsnok, szólt vissza, aztán kaptam harminc nap zárkát, merthogy kinyitottam a zárkaajtót. Hát, ezt csúnyán benéztem. Most már nem követhetek el semmit, mert járna nekem az életfogytiglan. Ez úgy 25 évet jelentene, azt hiszem. Jelen pillanatban egy hajléktalanszállón élek. A börtönben főleg zenéléssel töltöttem az időmet, ott is tanultam meg dobolni, zeneiskolába nem jártam.. Gitározni szerettem volna elsőként, de mivel az egyik ujjam béna sajnos, így inkább aztán a dobolást választottam. Ez megnyugtat, kikapcsol. Ha jön a tavasz, elmegyek melózni, egy kőműves mellé segédmunkásnak. Aztán nyáron szeretnék kimenni Németországba utcazenésznek. Úgy hallottam, ott jobban értékelik az utcazenészeket. Egyébként ami még eszembe jut erről, hogy ezt a bőrdzsekit, ami rajtam van, a Som Lajostól kaptam, a Piramis Együttes basszerosától. Egyszer együtt játszottunk az utcán, odajött hozzám, hallgatta a játékomat és nagyon megtetszett neki, utána adta nekem ezt a jó kis kabátot.”