Dávid | Váci utca

˝Egészen kis koromtól kezdve pilóta akartam lenni, és vitorlázó repülőre van is engedélyem, csak épp lejárt, így meg kell majd újítanom.˝
˝Miket kell ahhoz teljesíteni, hogy az ember repülhessen egy ilyennel?˝
˝Gyakorlatilag bármely reptérre, ha kimegy az ember, van vitorlázó szakosztály. Elsőként persze van elméleti rész, ahol a repülő szerkezetével a repülés különféle specifikus dolgaival megismerkedik az ember, és aztán van gyakorlati, leginkább tavasszal-nyáron, amikor meg felszálltok. Ezeknek a száma, mármint a felszállásoké számít, illetve persze a fent töltött órák is.˝
˝Mennyit repültél eddig, és mikor kezdted?˝
˝Nagyjából 70 órát, ami azt jelenti, hogy nem vagyok már kezdő. 2007-ben kezdtem egyébként.˝
˝És mi volt a leghosszabb táv?˝
˝Két hosszabb repülésem volt, egy 60 és nagyjából 70 km-es. A másodiknál inkább elfújt minket a szél, nem egészen úgy sikerült, ahogy terveztük.˝
˝És emellett mit csinálsz?˝
˝Gépészmérnöknek tanulok a Műszaki Egyetemen, és dolgozom egy startup cégnek is, ahol van egy termékünk, egy programozható robotautó, mely azt a célt szolgálja, hogy gyerekeknek segítsen könnyebben elsajátítani a programozást. Mobilról vagy egyéb eszközről lehet irányítani. A saját fejlesztésünk.˝

2014. november 28.

 

Megosztás
KövetkezőElőző
 
X