Gábor | Clark Ádám tér

“A film igazi valóság, mert meg tudja mutatni azt is, hogy mit érez a karakter. Ezért készítek filmet. Legnagyobb sikerem, azt hiszem, a Toronto International Film Festival után történt, amikor a Sintér című rövidfilmem Huszárik Zoltán-díjat kapott. Minden film szövegként kezdi. Hiszek abban, hogy amiről tudsz írni, azt ismered igazán. A hamarosan megjelenő könyvem, a Más bolygó Wunder, Dzseki és Nyúl története, akik elhitték, hogy eljutnak Nyugat-Európába. Ez egy, a ‘90-es években játszódó road movie zsánerű regény, és az elmúlt huszonöt évünkről szól. Budapest mint Kelet jelenik meg a szövegben. Amikor ezzel foglalkozni kezdtem, disztopikus világ volt a félhomályban úszó táj, az állam visszatérése az egyén életébe. Ma másképpen lehet körbefonni az embert. Régen kerítés kellett, ma már sokkal hatékonyabb a tudat formálása a médiumokon keresztül.”

2016. október 17.

 

Megosztás
KövetkezőElőző
 
X