Gergő | Tábornok utca

˝Budapesti kortárs festőművész vagyok és az ˝Egy dolog, amit nem gondoltál volna rólam...˝ mondatot általában az ˝egy kastélyban nőttem fel˝-lel fejezem be. Jó ideig nagyanyám nevelt, aki egy kastélyban lakott, Somlószőlősön. Hogy ő hogyan került oda, az egy picit hosszabb történet, de a gyermekkorom nagy részét kincsvadászattal, titkos ajtók keresésével, és szellemektől való meneküléssel töltöttem, a kastélyban, ahol nem volt más csak öreganyám, meg vagy 400 denevér.
Emlékszem, egyszer a templomból sétáltunk haza vasárnap és azt találtam neked, jámbor keresztény asszonynak mondan, hogy “Mama, szerintem én nem akarok a mennyországba jutni.”
Olyan gyorsan addig még nem láttalak keresztet vetni.
Amikor végül megkérdezted hogy miért, elárultam:
“Mert olyan unalmasnak tűnik, kövér babák ülnek a felhőkön”.
Te csak nevettél, és elmondtad hogy szerinted a mennyország mindenkire külön jellemző hely, és mindenkinek saját verzió jut, majd megkérdezted:
“A tied milyen lenne, kis unokám?”
Túlságosan féltem elmondani, hogy “szerintem nekem nincsen.”
És Te egy ideig bölcsen hallgattál, mintha megsejtetted volna, hogy az élet olyan dolgokat vett el tőlem, amiket nem szabadott volna, és aztán csak annyit mondtál:
“Nem kell abban hinned, amiben én. Csak legyél jó. Légy jó.˝
“Az leszek. Legalább is megpróbálom”