György | Sas-hegy

“November 4-én, hajnalban, mikor az oroszok bejöttek - pontosabban visszajöttek - a közeli laktanya volt az egyik első, amit el kellett hogy foglaljanak. El is foglalták. Ott, én úgy emlékszem, hogy fegyvertelen kiskatonák voltak. És azok pedig átugráltak a falon, és erre, a Sas-hegy irányába menekültek, mert másfelé nem tudtak, erre volt szabad az út. Felmásztak a hegyoldalon, egészen közel van ide a laktanya - emlékszem, mi gyerekkorunkban föl-le szaladgáltunk. A túloldalon aztán leereszkedtek, és ott meg már a Sion lépcső, meg a Vas Gereben utca van, a mi utcánk, ahol akkor is laktunk. Tehát hozzánk jöttek be, pontosabban a garázsba, mert ‘56-ban mi a saját házunk garázsában laktunk. Fölöttünk egy ÁVÓ-s tiszt lakott. Volt köztük sebesült is, kértek tőlünk civil ruhát, hogy át tudjanak öltözni. Az egyik kiskatona mondta, hogy nem engedik haza, mert a hidakon ellenőrzés van, így neki adtam a szakszervezeti igazolványomat, hogy át tudjon jutni Újpestre. Azt gondoltam, hogy sosem látom viszont  a papírokat, de amikor beindult a posta később, pár hétre rá visszaküldte nekem. Előtte való nap egyébként én már dolgoztam, mert akkor autóbusz-kalauz voltam. Az emberek akkor még azt hitték, hogy győzött a forradalom, de azért már hallani lehetett, hogy a határon ott vannak az oroszok, és készülnek visszajönni. 4-én reggel korán keltett anyám, akkor hallottuk Nagy Imre híres beszédét, és nekem nem sok erőm volt kimozdulni ismét, mert korábban egyébként, 25-én, csütörtökön, a Kossuth téri eseményekben, ugyanúgy mint Ágh Pista barátom, magam is megsérültem, és ennek még jócskán megvoltak a nyomai a kezemen, és a lábamon, ami majdnem elfagyott, ugyanis cipő nélkül szeltem át a várost, miután lezuhantam egy teherautóról.”
“Mi a legerősebb kép, ami Önben él ‘56-tal kapcsolatosan?”
“Számomra is, mint bizonyára sokak számára, a Kossuth téren történt események képe, képsorozata, ahogy álltam a téren, amikor már lőttek. Láttam, hogy szanaszét hevernek a sebesültek és a halottak is, és aztán azok a pillanatok, ahogy menekülünk be a minisztérium árkádjai alá. Borzalmas volt. De mindig is élni fognak bennem azok az események, s ugyanakkor azok is, amik itt, ezen a helyen történtek később, ezen a helyen, ami a gyerekkoromban is olyan meghatározó volt.”