Iván | Rumbach Sebestyén utca

“Kaptunk anno egy meghívást a Beat Ünnep nevű sorozatba, és akkor több zenekar is játszott együtt az Illéssel, akik ugye 50 évesek lettek. Marha jó koncertek voltak országszerte, és például kétszer akkor az Arénában játszottunk mi is, Illés-dalokat dolgoztunk föl, és rögtön utána volt egy fellépés az Akváriumban is, ahová elhívtuk Bródy Jánost, mert nagyon jóban lettünk, megtaláltuk a közös hangot. Nagyon lelkes volt, elvállalta, és ő is, illetve a közönség is baromira élvezte a dolgot. Másnap reggel, mikor fölébredtem, és nézegettem a mail-jeimet, ott volt egy levél Bródytól, “ajánlat” tárggyal, ami elsőre kicsit ijesztő volt, fogalmam se volt, mi lehet, de aztán kiderült: arról van szó, hogy őt nem hagyta nyugodni, hogy nekünk kell még magyar szám, és még éjjel írt a Love is like Bourbon on the Rocks című számunkra egy szöveget, amiből lett a Ha megnyitod a szíved című dal, amit azóta is játsszunk, és igen jól működik.”
“Ez a story erősen kötődik Budapesthez. Gondolom, inspirál a város...”
“Így van, én eleve nagyon szeretek csak úgy, szinte céltalanul bolyongani Budapesten, akár a külvárosban, a pesti oldalon, vagy Budán is - én ugye alapvetően Budához kötődöm, ott nőttem fel, ott is tanultam, és csak később nyílt ki a város a bulik és egyéb dolgok révén. El lehet menni nagyon sok helyre, de amikor autóval, hajóval vagy repülővel visszaérkezel, és meglátod a fényeket, a hidakat, a Dunát, az épületeket, akkor azért rádöbbensz, hogy ez a világon a legjobb hely.”

2016. november 25.

 

Megosztás
KövetkezőElőző
 
X