Kata | Abonyi utca

 

Gyermekként beleszülettem a népi kultúra továbbéltetésébe, ami nem egyenlő a hagyományőrzéssel. Mindig volt pörgős szoknyám és kopogós cipőm, amit akkor vettem fel, ha forogni, táncolni volt kedvem otthon, vagy óvodában, vagy bárhol. Egyfolytában énekeltem. Emlékszem, az óvónénik is tőlem tanultak. Igen, ezt ahogy leírtam, szembesültem vele, hogy már akkor is pedagógus képzéssel foglalkoztam. Szüleim életének és munkájának köszönhetően rengeteg népzenei koncerten, táncos műsoron, fesztiválon, táborban jártam, ahol magamba szívtam az élményt. Ez lett a kulcsa jelenlegi pedagógiai munkámnak is: az élmény és az az önkifejező és fejlesztő eszköz, mely ott van minden játékban, dalban és mozdulatban. Mindemellett olyan identitást is kaptam, mely stabil gyökereket adott azt gondolom egy egész életre valót, sőt talán annyit, hogy többek életére ható mennyiséget szereztem belőle. Gyerekként és fiatal felnőttként is az volt az álmom, hogy énekes vagy táncos leszek. Valójában egyik sem lettem abban az értelemben ahogy elképzeltem, de mégis a tánc, az ének, a játék teszi ki az egész életemet.

Hogy jött, hogy saját vállalkozásba kezdj?”

A saját vállalkozás ötlete igen hamar megfogalmazódott bennem. Az előadóművészi és az oktatói tevékenység szükségessé teszi ezt az életformát. Persze abban gondolkodtam, hogy majd szépen elhelyezkedem egy művészeti iskolában, mint pedagógus, és mellette majd a szükségesség jegyében vállalkozó is leszek. Ez így is indult, aztán egyik pillanatról a másikra a csendes működési létemet felváltotta egy nagyon új világ, és egyszer csak azt vettem észre, hogy nem hogy vállalkozó lettem, már sikeres üzletasszonyként tartanak számon.

Számomra nagyon fontos a változás, az előre lépés, a világ egyre szélesebben való megismerése. Fontos, hogy minden, amit teszek, hasznos legyen nem csak nekem vagy a környezetemnek, hanem akár sokkal többeknek. Azt gondolom, hiszek a világváltásban. Ez hatalmas motivációt ad és úgy vélem az a legfőbb kulcsa a sikeremnek, hogy hatalmas motiváció él bennem arra vonatkozóan, hogy másoknak olyan élményeket adhassak, ami jobbá, teljesebbé teszi az életüket.

Ennek a működésnek pedig legjobb formája a saját, önálló vállalkozói világ megteremtése.”

Anyaként hogy élted meg ezt a változást, neked is sokat kellett változtatnod magadon?”

Az anyaság nagyon érdekes része az életemnek. Amennyire természetes, hogy anya vagyok, annyira szélsőséges is. Nehéz ezt a mai társadalmi elvárások közepette úgy megfogalmazni, hogy az emberek ne csukják be a cikket, hogy na tessék egy újabb karrierista anya aki a munkáját és az önmegvalósítását a családja elé helyezi. Pontosan ezek miatt az elvárások miatt nagyon nehéz egyensúlyt találni a lelkemben. Persze amikor ezeket elengedem, akkor nincs bennem szorongás.

Amikor a főiskola elvégzése után beiratkoztam az egyetemre, Emma lányom másfél éves volt, amikor pedig elkezdtem a doktori képzést, Emma négy és fél, Borcsa fél. Mindenközben egyre inkább kezdte kinőni magát a saját világom. Mert azt hiszem ezt néha el kell különíteni, hogy mi a saját és mi az anyai, néha meg pontosan össze kell kötni. Mind az anyai, mind az üzletasszonyi énem nagyon dinamikus. Ennek köszönhetően sok-sok lemondással, újratervezéssel, újraértelmezéssel jár nap mint nap. Rengeteget kellett változnom, változnunk ahhoz, hogy mint anya, mint feleség, mint a szakmájában legvégsőkig hívő személy, minden szerepkörben tündökölni tudjak amennyit csak bírok. Mert ugye ez a cél, mindenben úgy élni, ami a legjobb magamnak, családomnak, és mindannak a sokezer embernek, akikkel kapcsolatba kerülök.

Gondoltad volna, hogy üzletasszony lesz belőled?”

Sem én, sem a szűk környezetem nem számított arra, hogy üzletasszony leszek. Ez mindannyiunknak hatalmas siker. Már csak azért is, mert a kultúra és pedagógia területén nem igen született még hasonló sikerrel rendelkező program. A céljaim és álmaim között soha nem szerepelt, hogy sikeres szeretnék lenni az üzleti életben, csupán adni és adni akartam abból a tudásból, amit megszereztem, azokból a tapasztalatokból, amiket megéltem és azokból az élményekből, amiket átéltem. 2014-ben beneveztem a Vida Ági féle Gazdagmami marketing közösség versenyére, ahol az Év anya vállalkozóját keresték. Tetszett, hogy díjazzák, hogy felismerik, hogy szóvá teszik, anyaként vállalkozónak lenni egy kiemelt szerep. Nagy reményeim nem voltak, csupán csináltam a dolgom. Egyszer azonban egy ismerősöm írt, hogy gratulál, most látta, hogy a szakmai zsűri döntése alapján első helyezet lettem haladó kategóriában. Ez volt az a pont, amikor tükörbe néztem, és elkezdtem szembesíteni magam azzal, hogy mi történt velem az elmúlt években. Ez a momentum a tudatosságot hozta el. Ma már külön értékelem és kezelem ezt is. Ma már nem csak a szakmai eredményeimre vagyok büszke, hanem arra is, amit felépítettem, és ami mögött még mindig az adni vágyásom áll, mint motiváció. Hiszem, hogy ez az egész pontosan addig fog ilyen sikereket hozni, amíg ez nem fordul meg.

Mi volt a legnagyobb kihívás és mi az, amire a legbüszkébb vagy?”

A legnagyobb kihívás saját magam vagyok. Pontosan úgy, ahogy bárki más, igen nagy mennyiségű komplexusokkal vágtam neki az életnek. Ezeket bontogatom sok-sok éve. És ezt is szeretem. Legyőzni, meggyőzni magamat, feszegetni a határaimat tanulásban, sportban, emberi kapcsolatokban, ha kell lenyugtatnom, átértékelnem, felülírnom gondolataimat, érzéseimet, szerepeimet. Egész életünkben az egyensúlyt keressük és leginkább külső visszajelzések soraiból építjük személyiségünket. Én magam mindent rettentően analizálok, szeretek megérteni. Ez a szemlélet hozza szakmai sikereimet és saját lelki sérüléseimet. Ebben is egyensúly kell. Egyensúly kell abban, hogy ne rohanjon át rajtam az élet, hogy néha meg tudjak állni. A legnagyobb kihívás jelenleg talán pont ez, a lassulás igényének kialakítása. Monumentális erővel, dinamikával hiszek és cselekszem, ami nagyon sokak hasznára van, de szembe kell néznem a saját világommal és szűk környezetemmel is. Szeretem, hogy egyre inkább képes vagyok odafigyelni magamra és ezáltal sokkal stabilabban állok a sok-sok szerepben.

Hogy mire vagyok büszke? Szerencsés vagyok, mert viszonylag sok olyan momentum van az életemben, amit nagyon szeretek. Természetesen a gyerekeimre minden nap büszke lehetek. Persze nem csupán a létükre, hanem leginkább arra, amikor visszaköszön valami olyan, amit az életen túl adhatok nekik. Büszke vagyok arra, hogy életemmel, tudásommal adok, hogy képes vagyok folyton tanulni és megújulni, büszke vagyok személyes sikereimre, emberi kapcsolataimra, a csapatomra, családomra, barátaimra. Nem csupán büszke, rendkívül hálás is. Boldogsággal tölt el, hogy nagyobbik lányom már 7 évesen azt mondta, nincs mit tenni, neki a néptánc és a népdal az élete. A lányok folyton azt mondják, hogy az én munkámat szeretnék folytatni. Ez csak azért lehet, mert látják, hogy nekem mi ad. Azt gondolom ez a legjobb példa.

Mit szeretsz a munkádban és a családodban a leginkább?”

Imádom, hogy van családom. Jó döntés volt, hogy mai értelemben fiatalon, 30 éves korom előtt már kétgyermekes édesanya voltam. Minden jókor jött, így úgy érzem a család és a szakmai világom egyszerre született, így egyiknek sem kellett és kell felülkerekednie egymáson. Nagyon szeretem a szerepeimet. Tetszik, hogy a bennem lakó üzletasszony is kibontakozhat. Imádom, hogy piros tűsarkúban és tengerészkék kosztümben népdalokat dúdolok, hogy megérkezem valahova és pörgősszoknyára cserélem a ceruzaszoknyát, hogy a tűsarkúból kopogóscipő lesz, hogy útközben az autómban autentikus népzene dübörög. Aztán hazaérek és anya, feleség lehetek, vagy éppen a teniszpályán játszhatok, máskor futva meditálok, a következő pillanatban barátnő lehetek… Palya Bea tökéletesen összefoglalta ezt Nő című számában, melyből kedvenc részem:

Én vagyok az anya, kinek fogfájós a gyereke,

Én vagyok az őrült nő, nincs ki a négy kereke,

Én vagyok a kiskosztümös, most jött fontos levele,

És én vagyok a szőke nő, aki így csinál, hogy: he-he-he.

Ez olyan tulipánból, paprika, paprikából Jancsika, Jancsikából kiskirály, kiskirályból tulipán játék.

Inkább Budapest vagy inkább vidék?”

Budapesten születtem. Nyüzsög, ahogy én is, nagyon szeretem. Viszonylag sok időt is töltök a városban. Mindig van egy kedvenc kávézó, ahol meetingelünk, játékokat gyűjtögetünk hatalmas könyvekből. Számos programom helyszíne. Már 12 éve, hogy egy vidéki városban lakom a Duna partján. Ez is az az egyensúly, ami annyira fontos. A természet és a nyüzsgő élet világának váltakozása. Sokszor dolgozhatnék otthon, de inkább elmerülök a belvárosban és merítkezem a pörgő világból, ugyanakkor jó hazatérni a víz és a csönd ölelésébe.

 

2016. december 07.

 

Megosztás
KövetkezőElőző
 
X