Krisztina | Játék Anno

˝Eredetileg gépészmérnökként végeztem a Műszaki Egyetemen, illetve pedagógiai és iparművészeti tanulmányokat is folytattam. A játékfejlesztés volt azonban az egyik első munkám. Talán mindegy is, hogy az ember milyen terméket fejleszt, csak szeresse, amit csinál, ez elengedhetetlen. És nekem ez a játékkal való foglalatoskodás volt. Nem konyhagépeket terveztem, hanem játékokat. És magához a gyártmányfejlesztéshez persze hozzátartozik, hogy megismerjük a világ addigi teljesítményét, hogy valami újat, valami mást találhassunk ki. És rájöttem arra, hogy a tárgyakat, amiket egyszer jól kitaláltak, nem feltétlenül kell túlhaladni, vagy nagy mértékben megváltoztatni, legfeljebb a kor elvárásaihoz, igényeihez alakítani.˝
˝Mitől igazán jó egy játék?˝
˝Hogy mitől? Leginkább attól, ha funkciója van és ha hosszan leköti a gyereket, és ha tanulhat belőle, ha fejlesztő jellegű. És ha valamilyen formában felkészíti őt a további életre, a felnőtt életére. Például a porcelán baba. Arra készíti fel a gyermeket, hogy a kisbaba törékeny, óvatosan kell vele bánni.˝
˝Mióta készítenek játékokat? Úgy értve, hogy a konkrét játékkészítés kezdete nagyjából mikorra tehető...˝
˝Mezopotámiában már egészen biztosan jelen vannak, logikai vagy épp társasjátékok. De a Jojó a görögöknél bukkan fel például.˝
˝Bizonyára gyűjti is a játékokat, nem csak a boltot vezeti...˝
˝Igen, gyűjtöm is. A legrégebbi a 19. századból való és nagyságrendileg 2500-3000 különféle játék van a gyűjteményemben.˝

2015. február 05.

 

Megosztás
KövetkezőElőző
 
X