Péter | Vasas Sportcentrum

“11-éves koromig leginkább fociztam, még kint a Vérmezőn, mert a Kosztolányiba jártam. Nagypapám, aki az Aranycsapatnak a kapusa volt Grosics Gyula mellett, aztán levitt a Kispest Honvédhoz, hogy játsszak egyesületben. Ügyes voltam, de csak a góllövés érdekelt igazán, és azért az nem elég. Azon a nyáron mentem le először a Bikásra kosarazni, összeismerkedtem az ottani srácokkal, és egyre többet foglalkoztam a kosárlabdával. Sokat tanultam az utcán a játékról, és jó háttérnek bizonyult, mert keményen játszottunk kint, és nem ijedtem meg az idősebbektől később sem, ha ellenük kellett játszani.”
“Mik a legfontosabb állomások a pályafutásodban?”
“Elsőként a nevelőedzőimet említeném, Nagy Krisztát, Dinnyés Attilát és Varga Mátyás, akik lefektették az alapokat. Matyi bá már 14-15 éves koromban betett gyakorlatilag a felnőttek közé, és így lehetőségem volt a gyors és intenzív fejlődésre. Nem viccelt, azonnal bedobott a mély vízbe. A MAFC-cal sok országos eredményt elértünk, és szerepeltem a korosztályos válogatottakban is.”
“Miket tartasz a legnagyobb eredményeidnek?”
“Játékosként a bonyhádi NB1 B-s győzelmünket, amikor is kivívtuk a feljutást a legmagasabb osztályba, és a tavalyi Vasassal elért hasonló sikert, aminek következtében most NB1 A-ban indulhat a csapat. Edzőként pedig szintén egy tavalyi eredmény: a junior csapattal bajnoki címet szereztünk, ami óriási dolog.”
“Mi volt az, ami elsőre igazán megfogott a kosárlabdában? Mit szeretsz benne a legjobban?”
“Az első dolog, ami miatt a magaménak éreztem a játékot, az az, hogy szinte akármit képes voltam megcsinálni a pályán, amit elterveztem. Nyilván ennek vannak fizikai korlátai, de mind a mozgásigényemet, mind a versengés iránti vágyamat ki tudom élni, és a kosárlabda egy nagyon izgalmas, inspiráló játék. A játék alatt teljesen ki tudok kapcsolni, ami nagyon jó.”
“Mik a terveid? Mit szeretnél még elérni?”
“Most egy teljesen új dologba kezd a csapat, mert az A csoport nagyon kemény lesz. Szeretnénk meglepetést okozni, elkapni egy-két nagyágyút a bajnokságban, és a “gyengébb” csapatokat pedig itthon és idegenben egyaránt megverni, hogy biztos legyen a helyünk a következő szezonban is. Egyénileg pedig az a célom, hogy azt a játékstílust, amit képviselek, azt stabilan tudjam játszani, ezzel segítve a csapaton, a támadószellemű játékommal.”

2016. október 06.

 

Megosztás
KövetkezőElőző
 
X