Róbert | Premier Kultcafé

„Nemrégiben látogatott meg minket egy kaliforniai illető, aki járja a világot, és keresi az olyan jellegű helyeket, ahol fogyatékkal élőket alkalmaznak. Tárgyalt már Mark Zuckerberggel és Bill Gates-szel is, hogy minél több ilyen hely születhessen. Ő azt mondta, hogy ilyen jó ötletet még életében nem hallott. Ha létrehoztam volna egy szervezetet A Megváltozott Munkaképességűekért Alapítvány néven, biztos vagyok benne, hogy a huszadik lettem volna a sorban. Mindenképp kávézóban gondolkoztam, és az, hogy végül itt a volt Vörösmarty mozi helyén vagyunk…szerelem volt első látásra.”

„Hogyan találtatok rá a nálatok dolgozókra?”
Megkerestük a Salva Vita Alapítványt, akik többek között munkaközvetítéssel is foglalkoznak fogyatékkal élők részére. Elmondtam a saját elképzeléseimet: lehet Down-kóros, értelmi sérült vagy testi fogyatékos, akit alkalmaznánk, egy kulcsszavam volt: cuki legyen az illető. Olyanokat kerestünk, akik el tudják látni a feladatukat, örülnek annak, hogy dolgozhatnak, és örömmel is teszik a dolgukat. És kivétel nélkül ilyen dolgozóink vannak. Mikor felvettük őket, azt mondtam magamnak: végre normális emberek közé kerültem! Annyi szeretetet és kedvességet adnak, hogy hihetetlen.
„A finanszírozást pedig a macik árveréseiből oldottátok meg…”
„Igen, az évek alatt összesen 36 millió forint jött össze. Voltak olyan aukciók, ahol csaták dúltak egy-egy mackóért. A kikiáltási ár – teljesen mindegy, hogy színész, író vagy olimpikon macijáról volt-e szó - minden maci esetében tízezer forint volt. Aztán borzasztóan elszálltak az árak a licitálás során, ennek persze mi nagyon örültünk. A rekorder Kertész Imre macija volt, mely 3,5 millióért kelt el, de sokukért adtak egymillió fölötti összeget. Csaknem 150 felajánló volt köztük olyan nevekkel, mint Rubik Ernő, Szabó István, Koltai Lajos, Bodrogi Gyula, Gyurta Dani, Hosszú Katinka, sőt, még Jancsó Miki bácsitól is sikerült macit kapni.”

2016. március 31.

 

Megosztás
KövetkezőElőző
 
X