Szilárd | Dankó utca

˝Taktaharkányban születtem. Nem olyan rég kerültem ide vissza, a Dankó utca 9-be. Budapesten 1997-től 2002-ig itt dolgoztam az oltalomnál mint takarító. Közben meghalt az öcsém, hazamentem. Borsodban dolgoztam, csokigyárban, aztán a kórházban. Utána megint visszajöttem Budapestre, elkezdtem dolgozni a Péterfy kórházban, mint segédápoló. Konyhai kisegítőként dolgoztam mellette. Most voltam otthon két hónapig. Tavaly halt meg anyukám és apukám. Tizenegyen vagyunk testvérek, ebből három börtönben van, két lány kiment kurvának, külföldre. A többiek szanaszét vannak, Szombathelyen, mindenütt. Dolgozgatnak. Tartjuk a kapcsolatot, telefonon beszélünk. Ingyen lehet telefonálni az egyik helységből.

Feljöttem, mert most hívott a főnököm, hogy május elsején újra fogok tudni kezdeni, hogy addig mi lesz, azt nem tudom. Valami lesz. Nekik már dolgoztam két évet, csak mivel meghalt az édesanyám, ezért haza kellett mennem. Rendesen le kellett számolnom a munkával, mert el kellett temetnem az anyámat. Tegnap jöttem vissza és már hívtam is a főnököt, vissza is vesz, de addig tengődök, mint a ló. Ez van. Ahogy megvan a munkaszerződésem, egyből megyek a doboziba. Ott van egy fizetős egyházi szálló. Oda olyanokat vesznek fel, kik nem drogoznak, nem isznak, csak mondjuk cigit-kávét fogyasztanak.

Vallásos vagyok. Nem drogozok, és nem iszok. Nálam az a probléma, hogy akárhogy küzdök, egyszer fent, egyszer lent vagyok. Mindig visszaesek. Valamikor van munka, valamikor nincs. De én tudom magam kezelni. Attól még, hogy szállón vagyok, nem vagyok retkes, nincs szakállam, nem járok kukázni, nem iszok. Én nem mondanám magam hajléktalannak, inkább kiszolgáltatottnak. Ez a hely arra jó, hogy ideiglenesen itt lehetsz, közben kezdesz építkezni felfelé. Az nagyon fontos, hogy mindenki próbáljon meg csinálni magával valamit. Nehezen dolgozom fel, hogy nincs stabilitás az életemben. Évek után megint leesni, kezdeni mindent előröl. Ez nagyon nehéz. Ha nincs egy ember, aki azt mondja neked, hogy igen, te egy megfelelő ember vagy, mert te nem drogozol, jó munkaerő vagy, te kellesz, akkor becsődülsz, és itt ragadsz húsz évre. Az öregekből mindenki itt van tíz-húsz éve. Vannak fiatalok, akik állami gondozottak vagy a szüleik eldobták maguktól, mert drogoznak. Leginkább nem a munkahellyel van a probléma, hanem a lakhatással. Annyira drága az albérlet. Ha mégis ki tudok venni egy szobát és a főbérlő meglátja a fejemet, hogy sötét a bőröm, akkor tutira nem adja ki nekem a szobát. A vidéki cigányt nem szeretik. Azokba a lakásokba, amikbe értékek vannak, bútorok, mosógép stb. azokat nem adják ki nekem. Hiába mondtam a hölgynek, hogy írjunk jegyzőkönyvet arról, hogy mik találhatóak a lakásban, akkor is azt mondta, hogy nem.˝