Tamás | Berki Boksz Team

„Kisgyerekként édesapám ismertetett meg a boksszal. Esténként kivitt az udvarra, elővett egy sóderes zsákot és azt ütöttük. Aztán később, mikor elkezdtem edzésekre járni, az edzőmtől kérdeztem, hogy ezek a zsákok mivel vannak töltve, hogy ilyen puhák, mire azt válaszolta, hogy lószőr és préselt textília van mindben. Addig azt hittem, hogy ugyanúgy sóderrel vannak megtöltve az edzőtermi zsákok is. 16 évesen kezdtem az amatőr bokszot, körülbelül 70 meccsem volt is amatőrként, aztán elvittek külföldre. Akkor még nem tudtam, hogy igazából zsáknak vittek, ami azt jelenti, hogy veszíteni, mert hazai közönség előtt, hazai bírók előtt nem hozhattak ki győztesnek. Szlovákiában mondjuk megelégeltem a dolgot, mert nem értettem, hogy ebben mi a jó és leütöttem a fickót, aztán gyorsan elhúztunk a helyszínről, mert nem nagyon örültek nekünk emiatt.
Sokszor abbahagytam a bunyót, mikor édesapám beteg volt, ő nagyon fontos személy volt az életemben, és miután nemrégiben meghalt, hátrahagyott egy űrt. Akkor találkoztam Berki Feri bácsival, aki azóta is az edzőm. Ez másfél éve volt. Én hiszek a sorsban, karmában vagy végzetben, ki minek hívja, mert Feri bácsi nagyon hasonlít az apámra. Olyan a kiállása, a stílusa, még mielőtt megismertem volna a Facebook profilja alapján is láttam a hasonlóságot. Sokan elítélnek minket, hogy nagyképűek vagyunk, hogy nem magyar módra csináljuk a dolgokat azért, mert nem színészkedünk, nem játsszuk meg magunkat, nem álszerénykedünk, mint ami egyébként megy ebben a sportágban - hogy mindent megtettem, ma erre volt elég, szerintem erre senki nem kíváncsi. Ha engem kérdeznek, inkább elmondom azt, ami belülről jön, nem pedig a sablonszöveget tolom a kamera előtt, hogy megfeleljek az embereknek. Fontosnak tartom, hogy az ember magáról beszéljen, arról a belső erőről, ami harcossá teszi, és erre jön rá a taktika, ami belső mentalitásra épül. A bokszot nem lehet szépíteni, ez igen is egy olyan sport, ahol harcolni kell egymás ellen, ahol azért mész a ringbe, hogy bármi áron, de nyerj. Szeretnénk, ha az emberek éreznék, hogy mi a ringben harcolunk, hogy azért állunk ki egymással szembe, hogy szétverjük egymást. Nem minden a technika, és nem lehet egy vereség után elbújni olyan indokok mögé, hogy ez most így jött ki. Az ökölvívás a legérzelemdúsabb, legtöbb érzelmet megmozgató sport, és én nem tudok azzal azonosulni, hogy az emberek csöndben nézzenek végig egy meccset, ha nem üvöltenek, ha nem ragadja őket magával az érzés, akkor ott nincs minden rendben. A mostani meccsünk Bozaival a harmadik volt. Kétszer mérkőztünk már, de a pontozás mindig egálra hozta ki a meccset. Most sikerült nyernem, megvédtem a címemet, ami azelőtt az övé volt. Nekem ez energialevezetés, én így tudom a felhalmozott feszültséget kiadni magamból, és így teremtek harmóniát magamban, hogy mikor a kisfiamat meglátom, mindig szeretetteljesen tudjam magamhoz ölelni.”

2016. december 22.

 

Megosztás
KövetkezőElőző
 
X