Ica | Erzsébet tér

˝Négy gyermekem van és összesen hét unokám.
Sokáig éltünk itt, Budapesten, de aztán Tolna megyében, egy kis faluban vásároltunk házat és leköltöztünk oda.˝
˝És most mit csinál itt Pesten?˝
˝Igazából ügyet intézni jöttem föl, mert sajnos az egyik lányom és az élettársa ki akartak tenni a házból, és csak a többi lányom segítségével sikerült ezt megakadályozni. Szerencsére utcára nem kerültem, és most azon vagyok, hogy egy kicsit rendbe tegyem a házat, az ablakokat, az ajtót, csak elég kevés a nyugdíjam, így ez nem lesz könnyű. Súlyos asztmás vagyok, korán mentem nyugdíjba.˝
˝És szabadidejében miket csinál?˝
˝Zenét hallgatok, vagy olvasni szoktam, például a Bibliát. Imádkozni is járok a helyi felekezetbe, hogy a Jóisten segítsen meg minket, ne csak engem, másokat is. Ott igazi barátokra találtam, akik nagyon sokat segítenek nekem.˝

2014. november 09.

 

Megosztás
KövetkezőElőző
 
X